suntc

Környezettudatos fesztiválozás magasfokon

Idén július 22-27. között második alkalommal került megrendezésre a S.U.N. fesztivál. A szervezők számos zöld megoldással készültek, hogy minél természetközelibbé és fenntarthatóbbá tegyék a rendezvényt.

A „vissza  a természetbe” vezérelv már a helyszín megválasztásánál érvényesült, hiszen a lakott területektől távol eső, dombokkal határolt nógrádi Csobánkapuszta adott otthont a hatnapos találkozónak. A fesztivál nagy hangsúlyt fektetett a környezettudatos praktikák kidolgozására és megvalósítására, hiszen a goa életstílus egyik központi eleme a természet szeretete, a természettel való harmonikus együttélés.

A fesztivál fenntarthatóságáért tett fontos lépés volt az információs pultnál lévő napelemes állomás felállítása, amely biztosította a kisebb technikai eszközök, a kéziszerszámok és a világítás működtetését. Teszteltek fából készült alomszékeket, és próbaüzembe állították a repohár-rendszert is, és jövőre várhatóan már a fesztivál teljes területén bevezetik ezek használatát. A szervezők igyekeztek a közönséget is bevonni a környezetvédő aktivitásokba: az első ezer látogató belépéskor 500 forint fejében egy üres szemeteszsákot kapott, amit, ha  a fesztivál végén hulladékkal megtöltve leadott, visszakapta az erre befizetett összeget. A szervezők maguk is megdöbbenve, de elégedetten tapasztalták, hogy a résztvevők nyolcvan százaléka aktívan részt vett a kezdeményezésben.

A S.U.N. fesztivál zöld megoldásai között kiemelkedik a többlépcsős szelektív hulladékgyűjtő rendszer. A szervezők közvetlenül a kommuniális kukák mellé helyezték ki a PET-palackok és alumíniumdobozok számára fenntartott gyűjtőedényeket, melyek tartalmát utólagosan egy nyolc főből álló csapat vizsgálta át a központi hulladékválogató állomáson. Az árusítóktól a papírt is szelektíven gyűjtötték vissza, a nyers ételhulladékokat és a használt sütőolajat pedig biogázüzemekbe szállították el. (A fesztivál „zöldségeiről” további érdekességek itt találhatók.)

A rendszer egy különleges, új pontja a cigarettacsikkek visszagyűjtése volt. A fesztivál szervezői a csikkeket bambuszból készült tárolókban gyűjtötték, bedobozolták majd elküldték újrahasznosításra a TerraCycle Csikk Brigád elnevezésű programjának keretében. Ezzel több ezer cigarettacsikk hasznos utóéletéről gondoskodtak.

Magyarországon 2013 májusa óta van lehetőség a TerraCycle és a Philip Morris Magyarország Kft. közös programján keresztül a cigarettahulladékok teljes körű újrahasznosítására. A Csikk Brigádban bármely szálláshely, vendéglátóipari egység vagy iroda ingyenesen részt vehet, amennyiben regisztrál a www.terracycle.hu oldalon. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy a  Csikk Brigád tagjai már több mint 1,8 millió csikk újrahasznosításáról gondoskodtak a programban részt vevő gyűjtőpontok.

Share Button