Gesztenyeviragzas_NAIK_Gyumolcstermesztesi_Kutatointezet_Nagymaros_2014 (1)

Idén drasztikusan korán virágzott a gesztenye is

A megszokottnál korábban virágoztak el a gesztenyefák is idén. Általában június közepétől július közepéig tart a virágzási időszak, ebben az esztendőben pedig már június elején virágba borultak a gesztenyefák. A helyenként megfigyelhető erőteljes virágzást a kéregrák sújtotta gesztenyefák esetében a túlélési ösztön is okozhatta a szakemberek szerint. A NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének munkatársai tovább folytatják a küzdelmet a fajtát érintő betegség ellen, felhívva a figyelmet e sokfunkciós növény népességmegtartó szerepére.

Július közepére még a későn virágzó gesztenyefajták is bőven lehullajtották virágszirmaikat, ugyanis a legtöbb gyümölcsfajhoz hasonlóan a gesztenyefák is közel két héttel korábban elkezdtek virágozni. A NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének szakemberei azonban a gesztenye esetében nem tudnak pontos következtetéseket levonni a termést illetően, hiszen a hosszú érési idő során az időjárás is okozhat még meglepetéseket.

Ráadásul a tomboló virágzás sem mérvadó a termés mennyiségét illetően, a szakemberek elmondása szerint ugyanis a Kínából származó Cryphonectria parasitica, ismertebb nevén a kéregrák sújtotta gesztenyefák túlélésük zálogaként fektethettek óriási energiát a szaporodásba. Így egy-egy faegyeden megfigyelt túlzó virágzás a betegség jelenlétére utalhatott. Éppen ezért folytatják gőzerővel a gombás fertőzés elleni küzdelmet a géncentrumként is szolgáló nagymarosi szelídgesztenye ligetben. A legoptimistább elképzelések szerint öt-hét év múlva lesz látványosabb eredmény az oltóanyagokkal kezelt fákon. Azonban a Nyugat-Dunántúlról már most is érkeznek pozitív hírek, miszerint egyes helyeken úgy tűnik, kezdi kiheverni a kéregrák okozta sokkot a faállomány.

A többfunkciós növény védelme azért is fontos, mert mézelő gyümölcstermő növényként virágzása méhészeti szempontból igen jelentős, s termése igen kiváló. Természetvédelmi funkciója a biológiai sokféleség megőrzésében és talajvédelmi szerepében is megmutatkozik. Emellett tájesztétikai valamint kultúrtörténeti értékekkel, ezáltal idegenforgalmi hozadékkal is bír. Mezőgazdasági fontossága mellett, erdő- és vadgazdasági szereppel is rendelkezik. Kevesen tudják, de az építőiparban is igen hasznos alapanyag, ugyanis bútor- és épületfaként ellenállóbb a tölgynél, jól bírja a vizes közeget, és kevésbe hajlamos a korhadásra. Ezért használták előszeretettel régebben vizes bányákban. Így valódi nemzeti érdekünk nagyobb összefogással megvédeni őket.

Share Button